Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület

Évi 600 milliárd dolláros kárt okoz a kiberbűnözés

A számítástechnikai bűnözés évente immár 600 milliárd dollárjába (közel 152 ezer milliárd forint) kerül a világnak, és ez a szám csak tovább nő a kalózok növekvő szakértelme és kriptovaluták virágzása miatt egy szerdán megjelent tanulmány szerint. "A digitalizáció minden szempontból átalakította az életünket, többek között a kockázat és a bűnözés fogalmát, oly módon, hogy a bűnözés hatékonyabb és kockázatmentesebb, jövedelmezőbb és könnyebb, mint valaha" - írta Steve Grobman, a kibertámadásokra szakosodott McAfee cég szakértője.

A McAfee és a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) agytröszt által készített tanulmány, amely 2014-ben még 445 milliárd dollárra becsülte ezt az összeget, felhívta a figyelmet a geopolitika jelentőségére is. "Hackerei magas színvonala és nyugati törvények semmibe vétele miatt Oroszország vezető a kiberbűnözésben" - írta James Lewis, az CSIS alelnöke. "Második helyen Észak-Korea áll, amely kriptovalutából finanszírozza a rendszerét, de mára megjelentek újabb kiberbűnözési központok is, (.) közöttük Brazília, India és Vietnam."

A szellemi tulajdon eltulajdonítása 2017-ben a számítógépesbűnözés okozta károk mintegy egynegyedét tette ki - áll a jelentésben, amely szerint a számítógépes kalózkodásban legaktívabb országoknak megvannak a saját szakterületeik. Oroszország, Észak-Korea és Irán kalózai követik el a pénzintézetek elleni legsúlyosabb támadásokat, míg Kína a számítógépes kémkedésben áll vezető helyen a tanulmány szerint.

A leggyorsabban terjedő támadási mód - elsősorban a kalózszolgáltatásokat árusító internetes "áruházak" miatt - az úgynevezett zsarolóvírus, amellyel leblokkolják a számítógép működését és pénzt követelnek. A kiberbűnözők mindenütt ugyanazokat az eszközöket használják, legyen szó adatlopásról, személyi adatokkal való visszaélésről, bankok elleni támadásokról, névtelenségüket a bitcoin vagy más kriptovaluta használatával érik el.

A Fehér Ház a múlt héten jelentette be, hogy 2016-ban a kiberbűnözés 57-109 milliárdjában került az Egyesült Államoknak és figyelmeztetett a gazdaságra gyakorolt fertőző hatására. Mindenekelőtt Oroszország van az Egyesült Államok célkeresztjében.

A cikk

Megtekintés: 1801