Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület

Illetéktelenül fértek hozzá felhasználói vieókhoz a Ring dolgozói

Újabb biztonsági fiaskóra derült fény az Amazon háza táján, egész pontosan a vállalat tulajdonában lévő Ring leánycég kamerával felszerelt okoscsengői körül. Mint az Amazon beismerte, az elmúlt évek során egyes alkalmazottai, pozíciójukkal visszaélve, illetéktelenül megtekintették a felhasználók Ring csengői által készített felvételeket.

A The Next Web szerint a Ring az ügyet egy a cég adatkezelése kapcsán vizsgálódó, egyesült államokbeli szenátoroknak küldött levélben igyekezett tisztázni. Ebben a vállalat rávilágít, bár a dolgozóknak megvolt a jogosultságuk, hogy hozzáférjenek a felvételekhez, azokból a feladataikhoz szükséges mennyiségnél jóval többet tekintettek meg. Az Amazon szerint az elmúlt négy év során négy alkalommal érkezett panasz hasonló visszaélésekre - a cég szerint ezeket a Ring minden esetben gyorsan kivizsgálta, és el is bocsátotta a felelős alkalmazottakat, azaz összesen négy dolgozóját.

ring

A cég a levélben azt is siet tisztázni, hogy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó csapatai csak azon kamerák rögzített felvételeihez férhetnek hozzá, amelyek tulajdonosai korábban beleegyezésüket adták, a videóanyagok hibaelhárítási célból történő megosztására. A vállalat külön kiemeli, hogy sem a Ring alkalmazottai, sem külső alvállalkozói nem kapnak korlátlan hozzáférést a kamerákhoz.

Jelenleg a vállalat szerint összesen három olyan alkalmazottja van, akik megfelelő jogosultságokkal rendelkeznek, hogy hozzáférhessenek a tárolt videókhoz - ezeket a hozzáféréseket azonban a Ring folyamatosan, szigorúan megfigyeli és naplózza, és mind alkalmazottait, mind pedig alvállalkozóit világosan tájékoztatja, hogy a videók illetéktelen kezelése elbocsátással, vagy épp szerződésbontással járhat.

Nem ez az első, hasonló botrány a Ring körül, a cég kapcsán már tavaly felröppentek pletykák, melyek szerint dolgozói Ukrajnában illetéktelenül tekintették meg a készített videókat - ezt ugyanakkor a vállalat továbbra is tagadja. Emellett tavaly decemberben ismeretlen támadók több ezer Ring fiók belépési adatait tették közzé - de azért is számos kritika érte a céget, mert nem követeli meg a kétlépcsős beléptetést, illetve amiért nem figyelmeztet, ha új eszközről jelentkeznek be egy adott fiókba.

A cikk

Megtekintés: 905