Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület

Legalább 377 ezer magyar facebookozó adatait tették közzé nyilvánosan a neten

Az 533 millió felhasználó teljes nevét, telefonszámát, földrajzi adatait, e-mail címét és egyéb, a közösségi oldalon közzétett adatait tartalmazó adatbázist országok szerint rendszerezték, innen tudható, hogy Magyarországról 377 045 felhasználó adatai találhatóak meg benne. A Business Insider szúrópróbaszerűen leellenőrzött néhány számot és e-mail címet, ez alapján pedig úgy tűnik, hogy az adatok valóban hitelesek. Ezt a lapnak részben a Facebook szóvivője is megerősítette, aki úgy nyilatkozott, hogy az adatszivárgás egy olyan biztonsági résből származik, amit 2019-ben befoltoztak.


Az adatbázisban országok szerint rendszerezték az adatokat, amely a leírás szerint 377 045 magyar felhasználó adatait tartalmazza (Képernyőfotó)

Bár ez alapján nagyon friss személyes adatok nem szerepelhetnek az adatbázisban, Alon Gal, a kiberbiztonságra szakosodott Hudson Rock vállalat vezérigazgatója a lapnak elmondta, hogy a bűnözők számára a lista így is rendkívül értékes lehet, ez alapján ugyanis hekkertámadások mellett úgynevezett social engineering akciókat is végrehajthatnak, vagyis egy felhasználót megszemélyesítve csalhatnak ki érzékeny adatokat az ismerőseitől. Gal volt egyébként az első, aki januárban figyelmeztetett az adatszivárgásra, és most is ő jelezte Twitteren, hogy az adatbázis nyilvánosan elérhetővé vált. A szóban forgó fórumon egyébként jelenleg 8 kreditért lehet megvásárolni az adatokat (30 kredit 8 euróba, azaz alig háromezer forintba kerül), vagy ingyen elkérni Telegramon az azt közzétevő felhasználótól.

https://raketa.hu/legalabb-377-ezer-magyar-faceboo...

Megtekintés: 549