Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület

Milliós kár keletkezett az Országgyűlés Hivatalának szerverszobájában

Rongálás miatt nyomoz a rendőrség az Országgyűlés Irodaházában szerdán történtekkel kapcsolatban, miután az épületben füstöt okozott egy pirotechnikai eszköz - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön.

A rendőrség közleményében az áll: az Országgyűlési Őrségtől szerdán 18 órakor érkezett jelzés feléjük, hogy az Országgyűlés Irodaházában füst keletkezett.

A rendelkezésre álló információk szerint az épület második emeletén egy irodában, az ott jogszerűen tartózkodók környezetében egy pirotechnikai eszköz működésbe lépett.

Nem sérült meg senki, de a füst akkora volt, hogy aktiválta a tűzjelző rendszert és működésbe lépett a tűzvédelmi rendszer. Az első becslések szerint az Országgyűlés Hivatalának szerverszobájában emiatt milliós nagyságrendű kár keletkezett - mondta Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.

A füstgránátra leltározás közben akadtak rá. Mivel sztaniolpapírba volt csomagolva és nem volt rajta, hogy mi az, az egyik leltározó "óvatlanul nyúlt hozzá". Nem sérült meg senki, de az egyelőre tisztázatlan, hogyan és mikor a kerülhetett az épületbe az eszköz.

A leltározó dolgozók a beindult füstgránátot azonnal kihelyezték az ablakpárkánya. Segítséget is ők kértek az őrszolgálattól.

Computerworld.hu

|

https://computerworld.hu/biztonsag/millios-kar-kel...

Megtekintés: 505