Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület

Szigorodnak az adatvédelemre vonatkozó szabályok

Többéves egyeztetést követően az Európai Parlament áprilisban elfogadta az általános adatvédelmi rendeletet (General Data Protection Regulation). Az ennek nyomán életbe lépő változások jelentős hatással lesznek a hazai, illetve az EU határain innen és túl működő, személyes adatokat kezelő cégekre is – írja a Magyar Idők. A rendelet értelmében az állampolgároknak kérelmezhetik valamennyi személyes adatuk törlését, valamint adataik egyes adatkezelők közötti továbbítását.

A cikk Kozma Zoltán, a DLA Piper ügyvédi iroda ügyvédjének blogjában leírtakra hívja fel a figyelmet. E szerint súlyos szankciókra számíthatnak az adatvédelmi szabályokat megszegő cégek, a kiszabható pénzbüntetés mértéke akár éves globális árbevételük 4 százalékát is elérheti. A vállalatoknak keményebb átláthatósági követelményeknek is meg kell felelniük, szigorodnak a tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatos eljárások: az adatkezelőknek sokkal egyértelműbben kell majd közölniük, milyen céllal, milyen jogi alapon és hogyan kezelik a személyes adatokat, továbbá melyek az adatalanyok jogorvoslati lehetőségei. A rendelet nem kizárólag az adatkezelőkre, hanem immár az adatkezelők megbízásából eljáró adatfeldolgozókra is számos kötelezettséget ír elő, részletesen szabályozza, mit kell tartalmazniuk az adatfeldolgozókkal kötendő szerződéseknek. A rendelet hatálya kiterjed azokra a vállalatokra is, amelyek az Európai Unión kívül működnek, de tevékenységük érinti az uniós állampolgárok személyes adatait is, mert például árut, szolgáltatást kínálnak az EU polgárainak.

A rendelet egyik legnagyobb jelentősége, hogy felváltja a jelenleg tagállamonként eltérően implementált, 1995-től hatályos uniós adatvédelmi irányelvet, és a szabályozás immár valamennyi tagállamban egységessé válik. Ez pedig az unió reményei szerint az egyik legjelentősebb lépés az egységes digitális piac kialakulása felé. A rendelet két év türelmi idő után lép hatályba, a vállalatoknak ennyi idő áll a rendelkezésükre, hogy felkészüljenek az új szabályoknak való megfelelésre.

A cikk

adatvédelem Európai Parlament rendelet

Megtekintés: 890