Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület

Sajtóközlemény - A 80. szakmai fórumon megszületett a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület első két tiszteletbeli tagja

A 16 éves Hétpecsét Egyesület márciusi 80. fórumán első alkalommal élt az alapszabályzatában a lehetőséggel, hogy „TISZTELETBELI ÖRÖKÖS PÁRTOLÓ TAG”-ságot adjon azoknak, akik munkájuk révén kiemelkedően segítették az Egyesület munkáját. Az elnökség döntése és a közgyűlés szavazat alapján Kesselyák Péter és Potoczki András urak lettek az első díjazottak.

Csuka Dénes az Egyesület titkára március 7-én a következőképpen méltatta a díjazottakat:

Egyesületünk 80. fóruma egy kiváló alkalom, hogy megálljunk egy percre és megköszönjük két olyan kolléga munkáját, akik a kezdetek óta viszik a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület zászlaját. Önkéntes személyes hozzájárulásuk, munkájuk nélkül nem érhette volna el az Egyesület az eredményeit.

Évenként 5 fórum, fórumonként 4 előadás, azaz 240 x 20 percnyi előadás, két könyv (Hétpecsétes történetek I-II., egy hiteles szabványfordítás, díjazott hallgatók tömegei és díjazott újságírók sora, és ehhez mindkettőjük aktív hozzájárulása kellett 16 éven keresztül!

Mindketten nyugdíjasként is töretlen lendülettel szolgálták az Egyesület által felkarolt ügyeket az elmúlt években, mindketten szinte egyszerre jelezték, hogy fogyóban az energia, és már nem tudnak annyit vállalni.

Döntésüket megértve, ezúton megköszönjük sokéves önzetlen munkájukat!

Kesselyák Péter, matematikus-fizikus a Szegedi Egyetemen szerzett diplomát, az NMHH vezető tanácsadója volt.

A Hétpecsét Egyesület rendes tagjaként szerzőként részt vett a Hétpecsétes történetek és a Hétpecsétes történetek munkálataiban.

Az „Év információbiztonsági dolgozata” pályázatainkban alapos értékelő.

Előadó a szakmai fórumunkon.

Szakmai érdeklődése, hozzáértése sokat segített nekünk a matematikai modellek, teóriák közti átlátásban és az iparági szabványok megismerésében.

Rendszeresen részt vett a nyári, kicsit lazább összejöveteleinken. Ott volt velünk Herenden, Szegeden és a kerti partikon. Tanulságos, sokszor mulatságos történeteket hallottunk tőle utazásairól, legyen szó akár Kínáról, Vietnámról, Görögországról, vagy akár Szlovéniáról.

2017-ben döntött úgy, hogy az aktív egyesületi munkát abbahagyja.

Potoczky Andrást a Pénzjegynyomda számítástechnikai osztályvezetőjeként ismertük meg.

Ismereteink szerint az első Magyarországon akkreditált IBIR audit fűződik a nevéhez, melyhez még hazai szakemberek hiányában Svédországból érkezett a Det Norske Veritas auditora.

Szakmai tapasztalatait első kérésre, szívesen osztotta meg velünk. Ezzel is segítve az információvédelem kultúrájának Magyarországi terjedését. Megbeszéléseinken széles látókörével, nyitottságával segített minket témáink, előadónk kiválasztásában.

Az „Év információbiztonsági dolgozata” pályázatainkra beérkezett munkánk alapos, de mindig igazságos és ösztönző kritikusa.

Rendszeresen részt vett a nyári, kicsit lazább összejöveteleinken. Ott volt velünk Herenden és a kerti partikon. Kötetlen beszélgetéseinken kicsit betekintést nyerhettük a nyomdászok életébe.

2017-ben döntött úgy, hogy az aktív egyesületi munkát abbahagyja a főállású büszke nagypapa munkakör kedvéért.

A méltatást követően átadásra került az „Örökös tiszteletbeli tagságát” jelképező emléktárgy.

További információk:

Gasparetz András

elnök

m: +36204349000

e: elnok@hetpecset.hu

hu.linkedin.com/in/gasparetz

Photos


Megtekintés: 1086