Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület

Sajtóközlemény - Idén 16. alkalommal, de kicsit másképpen lettek kiadva „Év információvédelmi dolgozata” díjak

2021. szeptember 15-én a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület XCVII. fórumán hibrid környezetben kerültek átadásra az „Év információvédelmi dolgozata” díjak. Idén volt díj nélkül maradt kategória, új kategória és más meglepetés is, szóval a zsűri kihasználta a lehetőségeit.

Gasparetz András, Fehér Tamás, Csiktusnádi-Kiss Kenéz, Bódis Péter, Dr. Tarján Gábor, Dr. Ködmön István

Gasparetz András, Fehér Tamás, Csiktusnádi-Kiss Kenéz, Bódis Péter, Dr. Tarján Gábor, Dr. Ködmön István

Gasparetz András, az Egyesület elnöke, a díjak átadása előtt ismét örömét fejezte, ki, hogy egyre több felsőoktatási intézményből érkezik pályamunka. Eddig 11 egyetemről érkezett dolgozat és 9-ből lett díjazott. Ez a sokszínűség a zsűrit nehéz helyzet elé is állítja, hiszen képletesen szólva nem csak az almát és a körtét kell összehasonlítani, hanem dinnye is van a kosárban. Az információvédelem különböző területeiről (IT, jog, HR, szervezés, oktatás, …) érkező dolgozatok bírálatát az Egyesület úgy oldja meg, hogy a hasonlatnál maradva alma-, körte-, és dinnye-tenyésztőket is vár a zsűribe. Az értékelés kétfordulós. Az első körben 12 szakember értékelte a pályamunkákat a kiadott szempontrendszer alapján pontozva. A második körben hagyományosan a nyári hétpecsétes piknik szakmai programja a döntés véglegesítése.

2021-ben a beérkezett dolgozatok magas száma és értékelendő színvonala alapján BsC kategóriában két hallgató kapta meg az „Év információvédelmi szakdolgozata” díjat., az ezzel pénzjutalmát és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. felajánlásából egy-egy porcelánbaglyot.

Fehér Tamás a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek tanszék hallgatója. Dolgozata: Információbiztonság irányítási rendszer alapelvek alkalmazása okosotthon környezetben. Konzulense: Kovács Tibor

Csiktusnády-Kiss Kenéz a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék hallgatója. Dolgozata: Szabadon hozzáférhető arcfelismerési könyvtárak adatvédelmi szempontú vizsgálata. Konzulense: Dr. Gulyás Gábor György

2021-ben a zsűri döntése alapján MsC kategóriában nem adta ki a Év információvédelmi diplomadolgozata” díjat.

2021-ben az információvédelem oktatásában felfedezhető arányeltolódásokat figyelembe véve pályázatokat fogadtunk be olyan hallgatóktól, akik egyéb iskola- vagy nem iskolarendszerben végezték, amelynek keretében záródolgozatot készítettek a tanulmányi követelményei alapján, vagy olyan szerzők, akik a témakörben tanulmányt tettek közzé. A kiírásra jelentkezett pályamunkák száma és szakmaisága alátámasztotta döntésünk helyességét. A zsűri döntése alapján ennek a kategóriának első nyertese Bódis Péter lett, aki dolgozatával KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. különdíját is megnyerte az Egyesület pénzjutalmán és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. által felajánlott porcelánbagoly mellett.
Bódis Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatási Továbbképzési Intézet Szakirányú Továbbképzési Osztály Elektronikus információbiztonsági vezető szakirányú továbbképzési szak hallgatója. Dolgozata: Az információbiztonság tudatosításának automatizált lehetősége. Konzulense: Kiss Tamás László

A különdíjat Kmetty József a KÜRT Zrt. vezérigazgatója adta át, Bódis Péternek.

A különdíjat Kmetty József a KÜRT Zrt. vezérigazgatója adta át, Bódis Péternek.

Forrás:

A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület honlapja: https://hetpecset.hu/site/

Tájékoztatás:

Jerabek György ; titkár; Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület ; +36 30 9847 860

Gasparetz András; elnök; Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület ; +36 20 4349 000

információbiztonság Kürt Zrt. szakdolgozata diplomadolgozata díj Külön díj

Megtekintés: 238